A harkályok táplálékkeresés során a fák törzsét kopogtatják csőrükkel, így kutatják fel az abban lakó férgeket, nyüveket, melyeket hosszú, tapadós nyelvükkel szednek ki a kikopácsolt lyukból. De miért nem kapnak agyrázkódást?

A hetvenes években May és munkatársai a Dryocopus pileatus nevű harkályfaj mozgását speciális módszerekkel lefilmezték, és elemezték. Kiderült, hogy a madár másodpercenként (!) akár 20 ütést is mér a fa törzsére, naponta akár 12000 koppantást is végez. A lassulási erő alkalmanként eléri a 1200 g értéket - ez olyan, mintha 26 km/órás sebességgel csapódna a csőre a fához minden egyes lecsapásnál.

Az ember ennyitől garantáltan sérülést szenvedne, agyrázkódás, agyzúzódás, koponyaűri vérzés, retinaleválás, és még sok egyéb fenyegetné. A kutatók azonban annak is utánajártak, mi védi meg a harkályt a hasonló rémségektől.

A D. pileatus koponyája meglehetősen vastag, szivacsos csontból épül fel, ez különösen jellemző a nyakszirt tájékára. Az állkapocs porca szintén erős, vaskos, így mintegy kipárnázást biztosít az erős ütések felfogására. A koponya üregén belül nagyon kevés az agyvíz mennyisége, így az agyállomány nemigen tud elmozdulni.

Az állkapcsot a koponyához rögzítő erős izmok a lecsapás előtt egy ezredmásodperccel összehúzódnak, ami az ütés erejét a koponya alapjára és hátsó részére vezeti, így megkíméli az agyat. Fontos, hogy zseniálisan összehangolt idegrendszeri működések következtében a harkály a felszínre tökéletesen merőlegesen csap le, így nem jön létre csavaró nyíróerő, ami az agyhártyák szakadásához és agyrázkódáshoz vezethetne.

A D. pileatus a szemének védelmére is remek struktúrákat fejlesztett ki. Érhártyájában mukopoliszacharidok alkotnak puha, rugalmas alátámasztást, és a szem hátsó részének anyagcseréjében fontos szerepet játszó ún. fésű (pecten) is képes vérrel megtelve csökkenteni a retinára háruló nyomást.

Egy ezredmásodperccel azelőtt, hogy a madár csőre a fa törzséhez érne, a szem erős kötőszövetből álló pislogóhártyája összehúzódik. Ennek kettős célja van, egyrészt védi a szemet a kopácsolás során keletkező faforgácsoktól, másrészt megakadályozza, hogy a szem egyszerűen "kiugorjon a helyéről".