Szőke angyal, vörös boszorkány

Szőke angyal, vörös boszorkány - közhely lenne?

A tudósok bebizonyították, hogy a hajszín és a jellem szoros összefüggésben van egymással. De hogyan lehet ez igaz, amikor minden második nő festi a haját? A haj festése megváltoztatja a jellemet is? Félelmetes, amit a színpszichológusok állítanak!

A hajszín és a jellem összefügg - a vörös hajúak hevesebben reagálnak, mint a szőkék, a barnák öntudatosabbak, mint a feketék. A genetikusok felfedezték, hogy a bőr és a haj színárnyalatától függ a vérmérséklet. A hormonkutatók is meglepődve tapasztalták, hogy az adrenalin, a szerotonin és a melanin hormonok termelődése a haj- és bőrtípusoknak megfelelően különböző módon történik, ami hatással van az érzelmekre is. Felmerül a kérdés, hogy azok a nők, akik vörösre festik a hajukat, valóban vörösekké válnak? A színpszichológusok szerint egy kicsit igen, hiszen naponta a tükörbe tekintve a lélek a hajszíntől állandó jelzést kap. Aki valaha szőke volt, ám az arcát rendszeresen vöröses hajkoronával körülölelve látja, annak nemcsak a megjelenése, hanem egy idő után a viselkedése is megváltozik.

Vörös - a temperamentum és a makacsság találkozása


A vörös hajú ember szenvedélyes, sokszor töri csínytevésen a fejét, élvezi a hatalom gyakorlását, és rendszerint elképesztő ötletek jutnak az eszébe. Valóban ilyenek lennének? Igen - állítja az Amerikai Pszichiátriai Szövetség tanulmánya: a vörös hajú ember érzékenyebb, önfejűbb, vad elképzelései vannak, nincs számára lehetetlen, és ami a szívén, az a száján. Kevésbé alkalmazkodó, könnyű felidegesíteni. A megállapítást a Harvard egyetem kutatói is megerősítették: a vörös hajúak szervezetében kevesebb antistressz-hormon termelődik, ezért minden izgatást és ingert fokozottabban élnek meg. Amit a férfiak már régen sejtettek, hiszen valamennyi nép festményein a hősies nőket vörös hajkoronával ábrázolták. Az ókor óta az örömlányok vörösre festették a hajukat, nem azért, hogy óvakodjanak tőlük a kuncsaftok, hanem hogy még érzékibb élményben részesíthessék őket. A híres svájci asztrológus, Claudia Laforge a saját tapasztalatai alapján állítja: a vörös hajúak horoszkópjában erőteljesebb Skorpió-, illetve Plútó-hatás fedezhető fel. Ez szintén robbanékonyságot, szenvedélyt és gyors hevülést jelent.

Barna - akit alulértékelnek


Most minden nő, aki eddig búslakodott az átlagos hajszíne miatt, örömmel olvashatja, hogy a kiemelkedésre a barnáknak van a legjobb esélyük. Az egyik francia vállalatcsoport felkérésére végzett vizsgálat eredménye szerint a Nobel-díjasok között túlsúlyban vannak a barnák. Tehát a barnák okosabbak és intelligensebbek? Nem, a barna hajú ember folyamatosabban és kitartóbban dolgozik, remekül terhelhető, fát lehet vágni a hátán, nehéz helyzetekben utolsóként válik idegessé. A tudósok már összeállították az ideális munkacsoportot a hajszínek alapján: a vörös hajú jön az ötleteivel, a barna kivitelezi a mesterművet, a szőke bemutatja a nyilvánosság előtt, a fekete pedig foglalkozik majd a bevétellel és kiadással. Miért annyira megbízható a barna, miért képes továbbfejleszteni a tervezetet és tökéletesen megoldani a feladatot? Talán azért, mert a barna a Föld színe, és a barna hajúak két lábbal állnak a Földön? Pontosan, mondják a kutatók. A barna szín megnyugtató és bizalomgerjesztő, tehát mindegy, hogy milyen idegi vagy fizikai állapotban néz a tükörbe, az arcát keretező szín megnyugtató üzenetet hordoz, s ezt sugározzák ő maga is. Egyetlen más hajszín tulajdonosa sem veheti fel a versenyt öntudatban a barnákkal.

Szőke - okosabb, mint ahogy a férfiak hiszik


Amerikai felmérés szerint a szőke nők gyakrabban válnak el a partnerüktől, aminek több oka lehet: a szőke nőket többen rajongják körül, mint másokat, és hevesebben ostromolják házassági ajánlatokkal. Korábban mennek férjhez, vagyis gyakrabban tévednek. A férfiak vajon miért vonzódnak ellenállhatatlanul a szőke hajszínhez? A szőke szín simulékonyságot és engedelmességet sugall. Főként Közép-Európában és Észak-Amerikában a gyerekek hajszíne, ehhez társul a szőkék ártatlansága, arcvonásuk is gyermekibb, naivabb a többi hajszín tulajdonosáénál. A szőkeséggel társítják a gyengédséget, a puhaságot, a befolyásolhatóságot és a könnyen kaphatóságot. A férfiak azt gondolják, nem történhet velem semmi rossz, ha vele kezdek. Ez azonban nem így van, ugyanis a szőkéknek sokkal erősebb az öntudatuk, mint ahogy azt a férfiak elképzelik. Tesztek sora bizonyította, hogy remek a memóriájuk, brillíroznak a lexikális tudás terén és nem okoz túl nehéz feladatot a természettudományi vagy matematikai feladatok megoldása sem. Ezenkívül arcátlan humorérzékkel rendelkeznek, amit a férfiak nehezen viselnek. Vagyis a szőke nők keményebbek, netán érzéketlenebbek? Nem, csak nem teszik ki az ablakba az érzéseiket, s nem vakítja el őket annyira a szenvedély, hogy közben ne tudnának gondolkodni. A fejlődéskutatók a szőkék hűvösségét a klimatikus viszonyokra vezetik vissza, amelyek között évezredeken keresztül felnőttek. A híresztelések szerint egyre kevesebb eredeti szőke hajszínű ember születik a jövőben, s 2050-re talán még a szőke hajszín génje is eltűnik.

Fekete - titokzatos és megfontolt


Míg a szőkéknél gyorsan a tárgyra lehet térni, a feketék esetében inkább a visszafogottság és a lassúbb tempó javasolt. Semmilyen más hajszín nem vívott ki ennyi tiszteletet a férfiak szemében, mint a fekete. A fekete igazi egyéniség. A fekete hajúak gyakrabban járnak pszichológushoz vagy vesznek részt terápián, mert sokkal jobban foglalkoztatja őket a honnan jöttünk, merre tartunk gondolata, és az, hogyan tehetnének valamit saját fejlődésük érdekében. A színpszichológusok szerint, aki állandóan feketétől övezve látja arcát a tükörben, az automatikusan megfontoltságot és komolyságot fejleszt ki magában. A fekete hajszínű ember kissé melankolikus, egocentrikus, gyakrabban kételkedik saját magában. Érdeklődik az irodalom, a szellemi élet és a vallás iránt. Átlagosan sokkal gyakrabban foglalkozik spirituális témákkal, ez megfelel a költészet és festészet hagyományainak, hiszen ott a feketék mindig misztikus fénnyel övezve jelennek meg. Talán azért ilyenek, mert a sötétség nem földi eredetű? Egyértelmű a válasz: nem. A fekete hajúak rendelkeznek a legerősebb spirituális tehetséggel, hiszen minden nagyobb vallást, beleértve a kereszténységet is, a fekete hajszínűek alapozták meg. Minél világosabb színű a haj, annál kisebb az érdeklődés az ezoterikus világ iránt. Az izésük gyakran extravagáns, időnként elrugaszkodnak a valóságtól, ugyanakkor ők a legjobbak, ha pénzügyekről van szó.

 

5K KERES

cialiscialis couponcialis genericcialis dosagegeneric cialiscialis costcialis vs viagracialis pricescialis side effectscialis couponscialis 30 day sampleviagra vs cialiscialis onlinecialis pillscialis samplesbuy cialiscialis 20 mgcialis patent expirationcialis coupons printablecialis for daily usecialis samples overnightcheap cialiscost of cialis200 cialis couponcialis dailycialis 20mggeneric cialis at walmartcealiscialis canadacialis trialhow does cialis workwhen will cialis go genericcialis on lineside effects of cialiscialis 30 day trial couponcialis 5mgcialis for mencialasbuy cialis onlinecialis for salecialis patent expiration date extendedhow to take cialiscialis pricecialis from canadahow much does cialis costfree cialisviagra vs cialis vs levitracialis reviewscialis coupons from manufacturerwhat is cialiscialis pills for salecialis patent expiration 2017canadian cialiscialis tadalafilcialis or viagrageneric for cialiscialis professionalcialis free trialcialis medicationciliascialis for bphcialis coupons 2017cyaliscialis dosage strengthscialis discountgeneric cialis tadalafildiscount cialiscialis dosage recommendationscialis 5 mgonline cialiscialis canadian pharmacycialis copay cardlowest cialis pricescialis for womencialis generic availabilitycialis vouchercialis savings cardcialis 10 mgcialis websitecialis generic tadalafilliquid cialisdaily cialisviagra cialiscialis otcerectile dysfunction cialiscialis 5mg dailycanada cialiscialis coupon 20 mgcialis pricingcialis coupon printviamedic cialiscialis cheapcialis pharmacy pricescialis 20mg directionsprice cialiscialis samplewholesale cialiscialis alternativecialis effectscialis testimonialslevitralevitra couponlevitra 20 mglevitra 20mgbuy levitralevitra priceslevitra genericlevitra onlinelevitra vs viagrageneric levitralevitra couponslevitra rezeptfrei deutschlandlevitra 10 mg prezzocheap levitra9 levitra at walmartlevitra erfahrungenlevitra dosageviagra vs cialis vs levitrageneric levitra vardenafil 20mgwhat works better than viagrabuy levitra onlinelevitra without a doctor prescriptionbuy generic levitralevitra 20mg cost per pillvardenafil 20mglevitra prezzo in farmacialevitra 20 mg precio farmaciavardenafil vs viagralevitra 20 mg cost walmartlevitra vs viagra for hardnesslevitra bayer 20mg meilleur prixlevitra 20 mg von bayerviagrageneric viagraviagra genericviagra couponsviagra without a doctor prescriptionviagra onlineequipe argentine viagraviagra pricesbuy viagracialis vs viagracheap viagraviagra pillsviagra samplesviagra side effectswhat is viagraviagra couponviagra naturalviagra dosageviagra for sale uknatural viagrabuy viagra onlinegeneric viagra 100mgfemale viagrahow does viagra workhow to use viagraviagra activateherbal viagraviagra tabletssophia viagraviagra sans ordonnanceviagra kaufenviagra tabletviagra vs cialisonline viagracanadian viagraviagra for womenviagra ohne rezept aus deutschlandpfizer viagraviagra 100mgviagra costfree viagraviagra alternativesviagra canadaviagra on lineviagra single packsviagra for menviagra pillviagra 100mg tablets retail priceorder viagraviagra tescoside effects of viagraviagra pillen kruidvatviagra for salediscount viagrawhat does viagra doviagra costsviagra uklevitra vs viagrawhere to buy viagraviagra substitutehow long does viagra lastviagra alternativeviagra receptfrittviagra priceviagra 100viagra en ligne livraison 24hviagra on line no precviagra 100 mgutilisation viagrabest price viagracost of viagraviagra sexviagra wikipediasex viagra for womenviagra nebenwirkungenrevatio vs viagraviagra without a doctor prescription usaviagra genericoviagra 50mgviagra from canadaover the counter viagraviagra effectsviagra medicinepfizer viagra coupons from pfizerbuy generic viagraviagra wikiviagra bestellenviagra ohne rezept auf rechnungcanada viagrawomen viagrabuying viagraviagra soft

suzuki barta mosonmagyarovar