Mivel a világ eredeti, hét csodájából már csak egy létezik, egy svájci alapítvány világméretű szavazást indított el az új "csodák" megválasztására
A világ eredeti hét csodájából már csak egy létezik, a történelem kedvelői most esélyt kaptak, hogy felállítsák az új listát. A 21 felsorolt helyszín között megtalálható Stonehenge is, az egyetlen brit műemlék. A Salisbury síkságon álló, 5000 éves kőtömbök olyan helyszínekkel versenyeznek, mint az aténi Akropolisz, a New York-i Szabadságszobor, és az utolsó, a hét csodából megmaradt műemlék, a Gízai piramisok.
A műkedvelők eredeti listája közel 200 műemléket sorolt fel, melyet aztán egy szakértőkből álló csoport, valamint az Unesco korábbi vezetője, Frederico Mayor 21 helyszínre csökkentett. A szavazást egy nonprofit svájci alapítvány, az "Új 7 csoda" - New7Wonders - szervezte, melynek profilja a műemlékek megőrzése, helyreállítása és védelme.
Eddig mintegy 20 millió szavazatot nyújtottak be, rengeteg érkezett Indiából a Taj Mahalért, Kínából a Nagy Falért, és Peruból Machu Picchuért. Az eredeti hét csoda között ott voltak a babiloni függőkertek, az olimpiai Zeusz szobor, az ephesusi Artemisz-templom, a halikarnasszoszi Mauzóleum, a rodoszi Kolosszus és az alexandriai világítótorony.
Tia Viering, az alapítvány szóvivője szerint azonban, a piramisokon kívül már egyik csoda sem létezik ebben a világban. Az új listánál egyetlen kritérium van csak, a javasolt műemlékeknek 2000 előtt kellett épülniük. A szavazatokat online, az alapítvány oldalán is le lehet adni.