Joshua Bell, a világ egyik legnagyobb hegedűművésze senkinek sem tűnt fel az egyik washingtoni metróállomáson 
Azon a napon egy volt a muzsikusok közül, akik az aluljáróban keresik a kenyerüket világszerte. Senkinek nem tűnt fel, hogy az egyik washingtoni metróállomáson Joshua Bell, a világ egyik legnagyobb hegedűművésze játszott.

A 39 éves amerikai virtuóz kísérletnek szánta szokatlan fellépését, amelyet a The Washington Post című napilap támogatott.. Egy kicsit hasonló játékot űzött, mint egy több mint tíz éves francia film, A hegedűs főhőse, akinek elege lett a koncerttermek sznob, a művészetet nem egyszer csak társasági eseménynek tekintő közönségből és inkább lement az aluljárókba játszani. Bell arra volt kíváncsi, hogy felfedezik-e "álcáját", vagy még inkább arra, hogy a mindennapok forgatagában csak hangfoszlányokat elkapó utasok közül lesz-e olyan, aki felfedez egy "névtelen tehetséget".

A nagyításhoz kattintson a képre
Először maga az 1713-as Stradivarit megszólaltató művész is megdöbbent, hogy mennyien "rohannak tovább": 45 perces, reggeli csúcsidőben tartott koncertjét egy Bach-darabbal kezdte és már vagy hat perce játszott, amikor végre megállt valaki. Igaz, néhányan már dobtak neki némi aprópénzt. Később már akadtak néhányan, akik adtak az életükből néhány pillanatot. Egy fiatal minisztériumi alkalmazott, akit a Post megszólaltatott, elmondta, hogy először adott utcai zenésznek pénzt, mert úgy érezte: egy kis békét kapott tőle. Egy anyát a hároméves kisfia vonszolta oda Bellhez, aki akkor már Schubert Ave Mariáját játszotta.

Az aluljáró egyik brazil származású boltos hölgye számára a virtuóz elismerésének netovábbja az volt, hogy nem hívta a rendőrséget. Máskor ugyanis megtette, mert az aluljárós zenészek "nyekergéseitől" nem hallotta a vevők kérését. Egy kávéházi felszolgálónak "gyanús"volt, hogy a muzsikus nem akárki, valószínűleg azért, mert ő maga is zenél, de még egy olyan zenerajongó sem tudta azonosítani, akiről pedig a Post kiderítette: Bell művészetének jó ismerője.

Bell mindenesetre jobban járt, mint a Richard Berry alakította filmbeli hős, akit a "placc" birtokosai elzavarnak, sőt, meg is vernek. Tanult is a kísérletből, megtapasztalta, hogy milyen érzés zajban, az emberek közönyétől kísérve játszani, pedig korábban az is feldühítette, ha valaki koncertje közben elköhintette magát. A háromnegyed órás játékért végül 32 dollár 17 cent lett a jutalma. A gázsiról meg csak ennyit mondott, némi öniróniával: "Akár meg is élhetnék belőle, ráadásul még az ügynökömet is megspórolnám!"