Egy kínai közmondás szerint ha nem sír a gyerek, nem is fejlődik. A magyar néphit is úgy tartja, hogy jó az, ha sír a csecsemő, "hadd táguljon a tüdeje".
Akármilyen jóízű mondást találunk is, a gyerekünk sírását sokszor nehéz nemcsak elviselni, hanem értelmezni is!

A legújabb pszichológiai kutatások gondosan megvizsgálták a gyerekek sírását, és azt találták, hogy a sírás része a gyermek érzelmi fejlődésének. Bár sokféle könny létezik, a "hagyd már abba!" felkiáltás egyikre sem igazi gyógyír. Meghallgatni, megérteni - ez a szülő feladata a pszichológus szerint.

Bármilyen hihetetlen, a sokféle könny - a szemet természetesen fürdető, a piszok eltávolítására reflex-szerűen előtörő és az érzelmek nyomán felfakadó - még kémiai összetételében sem azonos! Vagyis a hagyma felett másféle könnyeket sírunk, mint egy megható történet felett. Mi több, minden sírás egyedi: épp oly jellemző "tulajdonosára", mint az ujjlenyomat. Persze minden szülőt az érzelmek fakasztotta könnyek foglalkoztatnak leginkább. Ilyen könnyei csak az embernek vannak - az állatok nem tudnak sírni.

A csecsemők és tipegők sírásával (és megnyugtatásával) kapcsolatban bőven kap tanácsot a kismama - de mi a helyzet az iskolás korú gyerekek vagy akár a kamaszok könnyeivel?

A 6 és 12 év közti gyerekek gyakran egyetlen nap leforgása alatt több új fogalmat is megtanulnak, barátságokat kötnek és mondanak fel, gólt rúgnak egy meccsen, aztán lemaradnak a versenyfutásban - voltaképpen nem meglepő, ha sírva fakadnak ennyi viszontagság közepette. A szülő nehezen viseli, ha szeretett kisfia/kislánya vigasztalhatatlanul zokog - pedig a pszichológus szerint mindent sajnos nem oldhatunk meg a gyermekeink helyett.

Mit tehetünk?
Érdemes hagyni először is, hadd sírja ki magát. Akármilyen "nagy" lánynak vagy fiúnak tűnik is gyermekünk, az intenzív érzelmi élményre teljesen természetes válasz a sírás, és nem helyes tiltanunk. Álljunk mellette, és nyugtassuk meg, ha arra vágyik, s közben gondoljunk arra is, hogy talán egyszerűen csak elfáradt egy hosszú, tartalmas nap után.

Olyasmi is előfordulhat, hogy egy költözés vagy más nagyobb változás hatására az iskolás gyermek állandóan sírós, akár hetekig is újra és újra sírva fakad. A gyereknek joga van az érzéseihez - még ha a szülő tudja is, hogy voltaképpen jobban fogja érezni magát az új környezetben vagy helyzetben. Minden gyerek biztonságra vágyik, s természetesen "konzervatív", de fájdalma csak addig tart, míg fel nem fedezi azokat a remek dolgokat, amelyeket az újdonság tartogat számára.

Fontos az is, hogy gyengéden mutassunk kiutat és reményt, ha a gyerek egészen elveszettnek tűnik nagy bánatában - például az első szakítás vagy egy nagy baráti összeveszés után. Emlékeztethetjük rá, hogy az ő érzései is változnak néha, s ezzel segíthetünk neki "rálátni" a helyzetre.

Nem szabad elfogadnunk, hogy gyermekünk a sírást egyetemes gyógyírként kezelje - vagy a leghatásosabb zsarolási formaként. Ha tízéves lányunk ottfelejtette a vándortáborban a kedvenc tornacipőjét, és szívtépően zokog egész úton hazafelé, gondoljunk arra, hogy vehetnénk ugyan neki egy új párat, de valójában alighanem elég érett már arra, hogy egyedül is kezelje a helyzetet. Azzal segítünk neki, ha gyengéden megtanítjuk rá, hogy alkalmazkodjék és felelősséget vállaljon - s nem varázsolunk újabb és újabb megoldásokat helyette.

A kamaszkori könnyek talán még nehezebben kezelhetőek. Egy tizenéves szemében a legkisebb sérelem is katasztrófaként tűnhet fel. A világot a kamasz gyakran eredendően kezelhetetlennek, "túl soknak", "túl nehéznek" éli meg, és a stressz könnyekben talál utat magának. A fiataloknak ma nagyon gyorsan kell felnőniük, nagyon sokat követelnek tőlük az iskolában - valóságos szupermennek kéne lenniük ahhoz, hogy minden akadályt vegyenek. A kudarc a kamasznak rettenetesen fáj, és még jobban fáj, ha barátai - azok a kortársai, akiknek szemében szeretne lenni valaki - elutasítják vagy kinevetik. A barátok és társak megbecsülésének elnyerése élet-halál kérdés lehet egy tinédzser szemében. A sírás sokszor nem a megfutamodás, hanem éppen a megküzdés jele - méghozzá sokkal érettebb formája, mint a vadulás, a dühöngés, a letargia vagy a szexuális életbe való túl korai belemenekülés.

Nem szabad kamasz fiunkat/lányunkat bántani azért, ha sír. Próbáljunk empatikusan viselkedni, és ne bölcselkedjünk a magunk felnőtt tapasztalatával, mondván "úgyis kihevered!". Ez az ő fülében úgy szól, mintha az mondanánk, nem érdekel minket a baja, és nem vagyunk hajlandóak őt komolyan venni. Kérdezzük meg inkább: "hát ennyire rosszul esik? mi fáj olyan nagyon benne neked?"

Rendkívül fontos ugyanakkor, hogy felfigyeljünk a depresszió jeleire! Ha iskolás vagy kamasz gyerekünk napokig sír, heteken át letargikus, "üres" és figyelmetlen, esetleg elhanyagolja magát és visszahúzódik, akkor mindenképpen forduljunk szakemberhez. A reménytelenség-érzés gyakran a depresszió kísérő jelensége, és nagyon komolyan kell venni. A kamaszkori depresszió egyébként - a felnőttekhez hasonlóan - kétszer olyan gyakori lányok, mint fiúk esetében.

Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban: a sírás az öröm, a meghatottság, a boldogság egyik formája is! Tanuljuk meg értékelni gyerekünkben - és önmagunkban is! A könnyek nyelve ugyanis az élet és a szeretet nyelve is.