„Én még kicsi vagyok,
Verset nem tudok.
Majd jönnek a nagyok,
Mondanak azok.”

  A rohanó mindennapjaink nyomasztó egymásutánisága közben jól jönnek az ünnepek, amikor egy kicsit kiszállhatunk a megszokott mókuskerékből. Lehet, hogy ezeket a napokat sem tölthetjük pihenéssel, hanem sorban fogadjuk a vendégeket, de mégis együtt lehetünk a szeretteinkkel.

Az ünnepek attól válnak meghitté, hogy felelevenítjük elődeink szokásait. Szinte minden magyar háztartásban – még ott is, ahol nem vallásosak – szigorúan megtartják a nagypénteki hústilalmat, az elszántabbak pedig csupán háromszor étkeznek, és egyszer laknak jól. A hagyományos húsvéti sonkát nagyszombaton, a körmenet után kezdik meg, mellé főtt tojás, reszelt torma, újhagyma és foszlós kalács dukál. Húsvét hétfőn a lányok a locsolókat is ezekkel az étkekkel kínálják, és természetesen hímes tojással.
    Régen tiszta kútvízzel locsolták meg a lányokat, és a locsolók számát pontosan meg  lehetett állapítani a kötélen száradó ruhákból. Az emberek hittek a víz tisztító, gyógyító erejében, bár a csípős áprilisi hidegben akár tüdőgyulladás is lehetett a vége, ha valakit sokszor öntöttek nyakon a legények. A „mai” lányok többsége nem is tudja, hogy milyen üdítő lehet egy ilyen hagyományos locsolkodás. A falvakban még gyakrabban előfordul a locsolás hagyományos formája, de városunkban már inkább a pacsulis fröcskölés éli virágkorát, igaz az elszántabb legények szódásszifonnal indulnak neki az útnak.
Még mielőtt elsiratnánk a kannás locsolást, el kell árulnom Önöknek, hogy a Mosonmagyaróvári Jámbor Legénycéh a mai napig ápolja ezt a szép hagyományt. Mára egy kicsit ideiglenesen megkopott ennek a hagyománynak az ápolása, de felnövőben van az a nemzedék, aki majd tovább viszi ezt a szokást. A céh legénybírójától értesültem arról, hogy húsvét hétfőn legények és házasemberek kis csapata indul el vödrökkel felszerelkezve a néptáncos lányokhoz, hogy megóvják őket a hervadástól. Idén nem lesznek viseletben és a lovaskocsi is elmarad, de a lányok idén sem hervadnak el.
Nekem is szerencsém volt néhányszor megélni a hideg vizes locsolás minden örömét, melynek a fél utca szem és fültanúja volt. Mikor megérkezett a népviseletbe öltözött legények serege lovaskocsin (általában zenekar kíséretében), szépen sorban elmondták a locsoló verset és megöntöztek 20 féle illatú kölnivel – ekkor azt hittem, hogy vége a ceremóniának, és megúsztam a kiöntést, de nem így történt. Ketten elkaptak, kivonszoltak az udvarra, és egy harmadik szemből nyakon öntött jéghideg vízzel. Mondanom sem kell kapálóztam, sikítoztam, de erősen tartottak, és nem kerülhettem el a sorsomat. Nagyon rossz érzés volt, amikor a jéghideg víztől rám tapadt a ruha, de a lényeg, hogy nem hervadtam el. Szerintem egyedül a fiúk élvezik ezt a szokást, egyetlen előnye az, hogy nem lesz a lányoknak borzalmas pacsuli szaga. A lányok számára kellemetlen ceremónia után következett az elmaradhatatlan locsolóbál, ahol azok a lányok is megkapták a saját vödör vizüket, akiket a fiúk nem találtak otthon.
Ha valaki kedvet kapott a vödrös megoldáshoz, az semmiképp se próbálkozzon egyedül, mert a lányok sem bolondok, elfutnak előle!

Végül pedig néhány locsolóvers azoknak, akik most kapnak észbe, hogy nem tanultak meg egyet sem:

Én kis kertész legény vagyok,
Rózsavízzel locsolkodok.
Úgy locsolom a lányokat,
Mint kertész a virágokat.

Zöld erdőben jártam,
Két őzikét láttam.
Az egyik kacsintott,
Ide a forintot!

Én még kicsi vagyok,
Verset nem tudok.
Majd jönnek a nagyok,
Mondanak azok.

Ajtó mellett állok,
Piros tojást várok.
Ha nem adják párjával,
Elszökök a lányával!

Zöld a moha, zöld a páfrány,
Megöntözlek házisárkány!

Húsvét van, odakinn mosolyog az ég is,
Adjanak egy ezrest, mosolygok majd én is!

Józsi vagyok, szép és laza
Locsoljak vagy menjek haza?

Árok partján döglött ló.
Én vagyok a locsoló..

Egy gondolat bánt engemet.
Elfeledtem a versemet.

Én még kicsi vagyok
Verset ezért nem is tudok
De majd jönnek a nagyok
Aztán majd mondanak azok