Egy hosszú távú új-zélandi kutatás szerint azoknál a gyermekeknél, akik napi több mint két órát néznek tévét, a későbbiek során figyelemzavarok jelentkezhetnek kamaszkorban.
A gyakori tévénézés hatására a figyelemzavar gyakorisága közel 40 százalékkal emelkedett a fiúk és lányok körében, és független volt attól, hogy a figyelemhiány vagy a hiperaktivitás diagnózisát a kamaszkor előtt megállapították-e. Az összefüggést egy hosszú távú kutatás során ismerték fel, mely során több mint 1000 gyermek szokásait és viselkedését vizsgálták meg, akik Új-Zéland Dunedin városában születtek 1972 áprilisa és 1973 márciusa között. A gyermekek 5-11 évesen átlagosan 2,05 órán át néztek napközben televíziót. 13 és 15 éves koruk között a tévékészülék előtt eltöltött idő 3,1 órára emelkedett naponta.
"Azoknál, akik több mint két órát néztek tévét, és különösen, akik háromnál is többet gyermekkorukban, a figyelemzavarok átlagon felüli tünetei jelentkeztek kamaszkorukban."- írja Carl Landhuis, az Ontago Egyetemről (Dunedin). Azok a fiatal gyermekek, akik sokat nézték a tévét, nagyobb valószínűséggel folytatták is ezt a szokást idősebb korukban, ám ha mégsem, a károsodás már megtörtént.
Landhuis több lehetséges magyarázatot is nyújt az összefüggésre. Az egyik szerint a tévéprogramok gyakori jelenetváltásai túlingerli a fiatal gyermek fejlődő agyát, és emellett a valóság unalmasnak tűnhet. Az is lehetséges, hogy a tévénézés kiszorítja a koncentrációt javító egyéb foglalkozásokat, mint az olvasás, játékok és a sportolás. A tévénézésnél előforduló részvétel hiánya arra kondícionálja a gyermekeket, hogy a későbbiekben sem kapcsolódnak be más foglalkozásokba. Landhuis szerint a tanulmány nem bizonyíték arra, hogy a tévénézés figyelemzavarokat okoz, mert elképzelhető, hogy a figyelemzavarokra hajlamos gyermekeket eleve jobban vonzza a tévénézés.
Forrás:ma.hu